Ha túl szürke a Touareg TDI, itt az igazi traktor.
A Toyota családi autója, a Verso ragyogó eredményekkel teljesítette az EuroNCAP töréstesztjét, a biztonság szempontjából is ideális választás lehet.
Egy földön tápászkodó ember, üveggel a kezében - ezt az érdekes figurát láthatják egy nem szokványos közúti jelzőtáblán azok a gépkocsivezetők, akik az erdélyi Arad megyei Pécska (Pecica) városon hajtanak keresztül.
Több száz motoros rendőr és családjaik érkeznek Debrecenbe augusztus 3-án, idén ugyanis a cívisváros ad otthont Európa legnagyobb rendőrmotoros ügyességi versenyének és bemutatójának.
Jelentős fejlesztésekkel készül az évadnyitó Bahreini Nagydíjra a Renault istálló - árulta el a csapatfőnök, Eric Boullier, aki már azzal is elégedett lenne, ha az R30-as eljutna a célig. Robert Kubica, az együttes lengyel versenyzője szoros küzdelemre s
Az Abt által módosított Golf 5.2 másodperc alatt futja meg a százas sprintet, de 261 km/h-val is megy, ha kell.
A gyár szerint jól viszik majd az Outback-nél eggyel kisebb, ötajtós autót ? és nem feltétlenül csak a családosok.
Közbeszerezésen nyert a cég, ajánlata messze aláment a konkurenciának: 6.85 %-ot kérnek a büntetésekből.
Tudni akarja, milyen egy szaúdi G-Merci? Amit egyetemisták raktak össze? Sírni fog? Kattintson!
Az esős első futamon a tízedik, a másodikon a kilencedik helyre hozta be Norbi a dízel Seatot.
A GQbyCitroën névnek kicsit technós, viszont a világ legjobb GT-je lehet belőle. Se benzint, se gázolajat nem használ, és még csak nem is elektronok hajtják.
A szándék megvolt, de megállapodás nem született a két vállalat összevonásáról.
Nyolc évet várt a Citroën a C3 leváltásával. Szokatlanul hosszú ideig dacolt a konkurenciával, de olcsó belső tere ellenére is vitték a népek. Az új modellel nagyon fogadkoznak a franciák, hogy mennyivel jobb lett elődjénél, amit az 1,4-es benzines bizony
Michelisz Norbert a 10. helyről rajtolhat délután a Túraautó Világbajnokság brazil futamán. A magyar tehetség sérült autóval hozta ezt az eredményt.
Négy csillagot vihetett haza az Euro NCAP töréstesztjéről a SEAT Exeo, ugyanannyit, mint 2001-ben az Audi A4, amellyel lényegében teljesen megegyezik.
Bemutatta GT3 specifikációjú Z4-es versenygépét a Formula 1-es projektjének lezárása és WTCC-s jelenlétének minimalizálása után az ügyfélprogramra össpontosító BMW. A járgánnyal bárki versenyezhet, aki ki bírja fizetni a 298 ezer eurós vételárat.
Először volt látható a Sharan új változata,
a megújult
Újabb ifjoncokkal gyarapodott a Ferrari F1-es istállójának nemrégiben elindított tehetséggondozó programja. Mostantól a Scuderia pártfogoltja Jules Bianchi mellett Mirko Bortolotti, Daniel Zampieri és Rafaelle Marciello is.
Genfben mutatta ultraerős 4x4-es modelljét, a Mercedes-Benz G-Class-ra épülő G V12 S Biturbo Widestar-t a csillagos márka modelljeinek tuningolására szakosodott Brabus. Az exkluzív autót az S600-ból ismert V12-es biturbó erőforrás átalakított változata h
Michelisz Norbival startol az idei WTCC-szezon!
A Debreceni Egyetem hallgatói a jövőben villanyautó-szerelést és karbantartást is tanulhatnak. Ők lehetnek a tervezett hazai elektromosautó-gyár dolgozói.
800 lóerős a Brabus új munkája, a Mercedes-Benz E-Class alapjaira épülő E V12 Coupé, amelyet a Genfi Autószalonon mutatott be a német hatóságok által immáron autógyártóként is elismert tuningműhely. Az éjfekete veszedelem több mint 370 km/órás csúcssebes
Legújabb modelljének világpremierjére szokatlan marketingkampánnyal élt a Mini: gerillaakció keretében egy hegy oldalára kivetített MINIWOOD felirattal gyakorlatilag átkeresztelték a Genf közelségében fekvő Lake Geneva települést
Az Audi Hungaria szerszámgyára megkezdte az új Audi RS 5-ös modell karosszéria- elemeinek gyártását Győrött - tájékoztatta a vállalat közleményben az MTI-t pénteken.
A Pininfarina kétajtós sportkocsija hosszmotoros, hátsókerék-hajtású, és ugyanolyan könnyed megjelenésű, mint az 1966-os eredeti.
Ha Mansory, akkor végletekig fokozott hivalkodás és extrémitás. Nincs ez másként a Genfi Autószalonon kiállított Mercedes terepjáróval sem. A 700 lóerős jármű külsejét szinte teljes egészében műanyagra cserélték.
Számos erős sportkocsi várja a látogatókat a Genfi Autószalonon, de mind közül kiemelkedik a Gumpert Apollo, amely szinte bármit lenyom versenypályán.
Csütörtökön, Murciában a hónapokon át Campos-META néven szerveződő, néhány napja azonban Hispania Racing F1-re átkeresztel istálló is bemutatta idei versenygépét. Az utolsó pillanatra összeállt alakulat modelljét a Dallara tervezte, az erőforrásról pedig
Gumi, keréktárcsa, dísztárcsa - fogyóeszközök ezekben a hetekben. Budapest és az ország útjait belepik a kátyúk, számtalan bosszúságot és komoly károkat okozva az autósoknak. A hvg.hu videós stábja kiderítette, milyen károkkal fordulnak szerelőhöz a póru
Végre egy autó, amellyel új értelmet nyernek a városi dugók. A Lexus RX 450h pihe-puha foteljeiben feszítve nem zavar, ha kígyózik előttünk a tehetetlen sor. A mi autónk dugóban alig fogyaszt: hibrid és képes ingyen araszolni. A 16,6 milliós alapár azonb
Genfben mutatta be a Skoda új Fabia RS és Fabia Combi RS modelljeit, amelyeket sportosra hangoltak.