Módos Csaba sérülten is ezüstérmes

Budapesten rendezték az év első felnőtt kötöttfogású rangsorversenyét, mely egyben a Magyar Grand Prix válogató versenye is volt. A versenyen Módos Csaba képviselte a Hőszig- IspteQ Szigetvári Birkózó Sport Egyesületet.

 

A nagyszabású viadalon  Módos Péter németországi vendégszereplése miatt nem vett részt, így a Hőszig - IsoteQ - Szigetvári Birkózó SE egyetlen versenyzőjeként Módos Csaba lépett szőnyegre. A 74 kilogrammban szereplő Hőszig-IsoteQ-es fiú az elődöntőbenkomoly sérülést szenvedett, mikor összefejelt ellenfelével így a mérkőzés hátralévő részét, valamint a döntő mérkőzést kötéssel a fején kellett lebirkóznia. Sérülése  nagyban akadályozta, hogy a döntőben maximálisan tudjon teljesíteni,. Ennek ellenére egri ellenfele ellen minimális
1-0 arányú vereséget szenvedett csupán el. A felnőtt válogatott kerettag  fejét a verseny után a szigetvári kórházban 5 öltéssel varrták össze, így most a gyógyulásig ha az edzésekben nem is, de a szőnyegmunkában kisebb pihenő következik.

FM 20.21

 

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Elkezdődött az adósságrendezési eljárás Szigetváron

Hétfő reggel a cégközlöny elektronikus változatában megjelent a város fizetésképtelenségéről szóló határozat. A hivatalos bírósági irat felhívja az önkormányzat hitelezőinek figyelmét, hogy követeléseiket illetve annak bizonyítására szolgáló dokumentumaikat az adósságrendezés megindítását elrendelő végzés közzétételétől számított 60 napon belül a pénzügyi gondnoknak jelentsék be.

Tájékoztatóra hívják a pályázókat Szigetváron

Tájékoztató rendezvényen kívánják segíteni a sikeres pályázókat Szigetváron. A Szinergia Egyesület tájékoztatót szervez a 2008-2009. évben beérkezett III. és IV. tengelyes támogatási kérelmekkel kapcsolatos támogatott beruházások zavartalan lebonyolítása és a támogatások elszámolásának megkönnyítése céljából.

Megalakult a Paktum

Ünnepélyes keretek között írták alá a foglalkoztatási paktumot Szigetváron. Az Európai Uniós támogatásból megvalósuló projekt , a szigetvári és a szentlőrinci kistérségek közötti szorosabb munkakapcsolat kialakításával kívánja a foglakoztatási helyzetet jelentős mértékben javítani.

Disznókat szállító traktorba rohant egy kamion

Két ember súlyosan megsérült, négy sertés pedig elpusztult, amikor disznókat szállító traktorba rohant egy kamion a 6-os főúton, Szigetvár közelében hétfőn - közölte a rendőrség.

Gondatlanság miatt amputálták egy férfi lábát

A szigetvári kórház kártérítési felelősségét állapította meg első fokon a Baranya Megyei Bíróság egy férfi gondatlan ellátása és lábának későbbi elvesztése miatt - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.

Fizetésképtelenné vált Szigetvár önkormányzata

Adósságrendezési eljárást kért a Baranya Megyei Bíróságtól az önkormányzat csőd közeli helyzete miatt Szigetvár alpolgármestere.

Részegen gázolta el a biciklist

Elgázolt egy kerékpárost, majd magára hagyta és elmenekült a helyszínről egy autós kedden a 6-os főúton Szigetvár és Barcs között.

Dúl az önkormányzati belharc Szigetváron

A szocialista frakció kezdeményezésére jövő kedden az önkormányzati minisztérium fogadja a város delegációját, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

Csak egy hajszálon múlt, hogy nem bukott el Szigetváron a telep program.

Rendkívüli képviselőtestületi ülést tartottak Tegnap Szigetváron, ahol három pályázattal kapcsolatban kellett fontos döntéseket meghoznia a képviselőtestületnek. A Dr. Rodek Gyula alpolgármester által sürgősséggel összehívott rendkívüli ülésen 12 képviselő jelent meg és vita elsősorban az elmúlt hetek történései és az alpolgármester által elindított adósságrendezési eljárással kapcsolatban folyt nem a napirendek tárgyában.

Rendőrségi felhívás Szigetváron

Autósoknak figyelem! Elterjedőben van egy újabb trükkös lopási technika.

Rendkívüli ülés Szigetváron és demonstráció egy időben!

Ismét rendkívüli ülést tartanak Szigetváron. Dr. Rodek Gyula alpolgármester pénteken 13 :30-ra ismét összehívta a képviselőtestületet, hogy még egyszer tárgyaljanak azokról a megoldási javaslatokról, amelyek segítségével rendezhetővé válna a város 90 napon túli 55,5 millió forintos kifizetetlen kötelezettség állománya.

Többeket lemondásra szólít fel az MSZP helyi szervezete Szigetváron

A város érdekeivel ellentétes tevékenységük és magatartásuk miatt lemondásra szólította fel az ügyvivő alpolgármestert és két képviselőt az MSZP Szigetvári Szervezete.

Csődügy Szigetváron nem sikerült a visszavonás

Egy nappal azután, hogy bejelentette az adósságkezelési eljárás megindítását, szerda délutánra újabb rendkívüli képviselőtestületi ülést hívott össze dr. Rodek Gyula alpolgármester.

Közmunka és képzés a napirenden Szigetváron

Januárban indult az a foglalkoztatási program, amelyen a selylyei kistérséggel konzorciumban indul a szigetvári körzet is.

26-ig pályázhatnak rendezvényekre a vidéki települések

Idén újra lehet pályázni a vidékfejlesztési programból falunapok és vidéki rendezvények lebonyolítására. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságaként támogatja a településeken megrendezni kívánt programokat.

A napsugár óvoda kiállítása a Városi Könyvtárban

A Napsugár óvoda óvodásainak munkáiból nyílik kiállítás a Városi Könyvtárban. A 2010 március 04-én csütörtökön 16:00 órakor megnyíló kiállításnak a gyermekkönyvtár ad otthont.

Németh Zsolt aranyérmet szerzett első felnőtt versenyén

Két nap alatt két aranyérmet gyűjtött Németh Zsolt. Az elmúlt szombaton az ifjúsági korcsoportban elért első helyezése után vasárnap, Cepelen a felnőttek mezőnyében is aranyérmet szerzett.

Három dobogós a gyöngyösön rendezett Birkózó versenyen

Gyöngyösön szerepeltek a szigetvári birkózók. A Hőszig - IsoteQ - Szigetvári Birkózó SE serdülő birkózói az országos szabadfogású rangsorversenyen három bronzérmet és két ötödik helyet szereztek.

Rovarkiállítás a Vigadóban

Rovarkiállítással egybekötött előadást tartanak Szigetváron. Sár József entomológus a brazíliai esőerdők rovarvilágába kalauzolja el az érdeklődőket.

Ibafa Polgármesterének Felhívása!

Ibafa Község Önkormányzata kéri azok jelentkezését,akik az elmúlt évek során,pipákat és egyéb tárgyakat ajándékoztak az Ibafai Pipamúzeumnak,hogy sürgősen vegyék fel a kapcsolatot Benes László polgármesterrel!

Nagy bajban van Szigetvár

Adósságkezelési eljárást kezdeményezett a szigetvári önkormányzat, miután a város irányítását átvevő alpolgármester szerint a törvényi előírások áttanulmányozása után nem volt más lehetősége.

Európai Örökség a Zrínyiek Földjén

Európai Örökség a Zrínyiek Földjén? ?a címe a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület és a Zrinska Garda Čakovec (Csáktornyai Zrínyi Gárda) márciusban induló közös projektjének, mely az Európai Unió támogatásával valósul meg. Kilenc hónap alatt számos kulturális eseményt szervez a két egyesület. A fő hangsúlyt a két Zrínyi Nap kapja: áprilisban Csáktornyán, szeptemberben pedig Szigetváron találkoznak a hagyományőrző és kulturális csoportok.

Szigetvár alpolgármestere adósságrendezést kezdeményezett

Dr. Rodek Gyula alpolgármester bejelentette, hogy kezdeményezi az adósságrendezési eljárás elindítását.

Felolvasó est Vass Albert műveiből

Vass Albert műveiből rendeznek felolvasó estet Szigetváron. A ma este 18:00 órakor a Házasságkötő teremben kezdődő előadáson Tomanek Gábor és Mészáros Mihály színművészek szemezgetnek Vass Albert műveiből, az érdeklődők megismerhetik Vass Albert életútját és irodalmi munkásságát.

24 tonna pétisó borult az árokba Szigetvár közelében

Egy kamion borult az árokba Szulimán és Mozsgó között péntek délután két óra után.

Pályázat segíti a csáktornyai kapcsolatok erősítését

Közös kezdeményezéssel tiszteleg a múlt előtt Szigetvár és Csáktornya. ?Európai Örökség a Zrínyiek Földjén?a címe Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület és a Csáktornyai Zrínyi Gárda márciusban induló közös projektjének. A 2010- ben Európai Uniós forrásból megvalósuló programok során a fő hangsúlyt a Zrínyi nap kapja.

Nyerges vontató alá szorult, életét veszítette a sofőr

Súlyos kimenetelű baleset történt pénteken késő délután a 6-os főúton, Szigetvár, és Barcs között.

Mohács nyújt majd mentőövet Szigetvárnak?

Nincs elmozdulás a kisvárosban, továbbra is megosztott a képviselő-testület egy városi cég alapításának és külső befektető bevonásának kérdésében. Elkezdtek viszont tárgyalni az idei költségvetésről.

Indulatos, de teljesértékű képviselőtestületi ülést tartottak tegnap Szigetváron

December óta húzódó döntéseket sikerült meghoznia a szigetvári képviselőtestületnek a tegnap megtartott közgyűlésen. Paizs József polgármester halála óta először tudott érdemi munkát folytatni a város képviselőtestülete.

Vascsővel verte szét a térdét

Ismerősére támadt Vascsővel verte szét a térdét egy férfi a másiknak Szigetváron szerda hajnalban.

Csődközelben Szigetvár

incs a városnak elfogadott költségvetése. A városvezetői tisztbe lépő dr. Rodek Gyula alpolgármester a csődhelyzet elkerülésének lehetőségét egy gazdasági társaság létrehozásában látja.

Mai nap

2010/03/11 21:25:31 Szilárd, Tímea, Konstantin napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com