Aspersdorf 2008 Szeptember 13-14
Dátum: 2008-10-23Aspersdorf
Gyönyörű, dombok között megbúvó Ausztriai kisfalu, Hollabrunn közelében.
A kora hajnali induláskor féltünk az időjárás kiszámíthatatlansága miatt, azonban gyönyörű napfényes, ám annál hidegebb reggel fogadott bennünket a helyszínen.
A hajnali képek magukért beszélnek.
Ekkor még nem is sejtettük, hogy nehézségekkel teli két nap vár ránk.
Az először megérkező rendezők közül volt aki szivélyesen és volt aki elutasítóan fogott bennünket, amit nem tudtunk mire vélni.
Az első, szombati napon inkább csak hátráltatást és visszautasítást kaptunk mindenhonnan, mintsem segítséget.
Csöndesen, hangulat nélkül telt el az első nap, amit még mindíg nem tudtunk megfejteni.
Az éjszakát egy magánszálláson töltöttük el kollégámmal, 20.-Euro költséggel, reggelivel.
Másnap meglepetésemre Magyar szót hallottam a pálya mellett.
(azt a fajtáját, amikor elégedetlen az ember valamive)
Az magyar származású illető a lovassklub oszlopos tagja, aki magyarázatot adott mindenre.
Elmondása szerint pénteken éjszaka halálos baleset történt a lovasszálláson, és az osztrák lovassport egy régi és tapasztalt lovast veszített el a helyszínen.
Ezek után már nem csodálkoztunk azon, hogy mint idegent, nehezen fogadtak el bennünket.
Mindezek ellenére jó érzéssel tértünk haza a versenyről, hiszen az események miatt le is mondhatták volna azt.
Úgy gondolom, hogy sporttársuk emlékének tisztelegve folytatták a verseny lebonyolítását.
Köszönjük hogy mi fényképezhettünk a versenyen.
Tisztelettel: Turcsányi László
Vállaljuk rendezvények fényképezését, továbbá
lovak és egyéb tenyészállatok portfólió fényképezését.
Érdeklődni lehet: eskuvofenykep@t-online.hu
Kapcsolódó fotók
Fedettpályás Bajnokság Kaposvár | Fedeles nyitó Kaposvár 2008.10.25-26 | Kaposvár 2008.09.27 | Aspersdorf 2008 Szeptember 13-14 | Horitschhon, 2008 Szeptember 6-7 |
![]() ![]() | ![]() ![]() | ![]() ![]() |

Ma
2009. 1. 7, szerda,Attila napja.
Holnap Gyöngyvér napja,
Holnapután Marcell napja lesz.
Fotók
Metál Karácsony
Szilveszteri Party Dj Menya& Dj Tomcat
Dj Sterbinszky&Dj Csibo
ADVENTI Hangverseny
Dj Csibo Party
Zselic Party Tom Cattel
Dj Csibo Party
IV. Esküvői kiállítás Sopron
IV. Esküvői kiállítás Sopron
Monaco Dj Csibo